"MÁSODIK MŰSZAKBAN"

Szeretem olvasgatni, nézegetni a régi szakácskönyveket. Olyan szépen megsárgultak már a lapjaik, a legtöbb már darabokban van, és az illatuk..... Igen, az idő illata, mindig elvarázsol és eszembe juttatja gyermekkorom nyarait, amikor a nagymamával a szép szobából (amit nem használtak) kihordtuk a napra a régi  - közel száz éves - ágyneműket, abroszokat, szőtt törölközőket, hogy kicsit kiszellőzzenek. Jó ezeket a régi szakácskönyveket kézbe venni, nagyon sok bölcsesség és praktika van bennük, melyeken nem fog az idő foga, és még most a 21. században is alkalmazható szinte valamennyi.

Tudom, lehet azt mondjátok, hogy amikor az interneten szinte minden recept megtalálható - akár alapanyagok alapján is -, akkor minek lapozgassuk ezeket a megsárgult, rongyos könyveket. De higgyétek el, vissza kell nézni néha a múltba is! Ha múltba nézünk óhatatlanul eszembe jut Jókai Mór, aki élete során sokat foglalkozott a nők problémáival is. Jókai így ír ezzel kapcsolatban: "Helyeslem, azt, hogy a nők számára minden keresetmódot felszabadítsunk, azt is óhajtom, hogy nő lehessen író, művész, orvos, békebíró, kereskedő, iparűző, tanító, amellett követelem, hogy a nőt úgy neveljük, hogy azért gazdasszony is legyen: minő a férfi jogaiban osztozik ne szűnjék meg a nő előjogait megtartani." Az otthon békességének a kulcsa az asszony kezében van. Manapság már ritka az olyan család, ahol a feleség a háztartás vezetésnek szentelheti életét. A mai fiatalok ( talán még anyáink is) nem is tudják, hogy az a "klasszikus" háztartás-vezetés mennyivel jobb volt a családoknak. Több törődés, odafigyelés jutott egymásra, mindenkinek volt helye, szerepe, feladata, kötelessége és felelőssége a családon belül.

Korunk rohanó világában mindenki karriert épít. A legtöbb háztartásban "második műszakban" (vagy van ahol harmadikban) végzi el a háziasszony az otthoni teendőket. Fontos, hogy ebben a rohanásban is próbáljunk meg - akár nagyon rövid idő alatt is - finom és ízletes ételeket tenni a családi asztalra. 

A családokban öröklődő hagyományoknak, szokásoknak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a múlt a jelenben és a jövőben folytatódjon, miközben a "második műszakban" szerzett tapasztalatokkal gazdagodik.

KENYÉR VILÁGNAPJA - 2014. OKTÓBER 16.

A Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán határozták el, hogy október 16-a legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA (WORLD BREAD DAY). A döntést az a cél és vágy vezérelte, hogy felhívja az emberek figyelmét a kenyér élelmezésbeli fontosságára. Egyre több országban ünneplik a kenyeret,  elsősorban karitatív jelleggel, aminek apropóján a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.

Hazánkban is egyre többen tartják számon e jeles dátumot, mégpedig úgy, hogy ezen a napon kenyeret adnak ajándékba, családtagnak, barátnak, ismerősnek - vagy akár ismeretlennek is -, hiszen miért is ne?

Múlt héten éppen arról írtam, hogy vajon lehet-e kenyeret adni ajándékba. Ha nem olvastad még el azt az irományomat, akkor szánj rá néhány percet és megtudod a választ a kérdésre.


Remélem nálad is fog sülni egy kenyér csütörtökön (vagy szerdán este), hogy megajándékozhass vele valakit a Kenyér Világnapján - aztán hátha szokássá is válik a dolog:)

Várjuk fotóitokat a remekművekről, illetve az átadás pillanatáról.

SÜTÖGETÉS ÖNKÉNTESEKKEL

A közelmúltban felkértek, hogy lenne-e kedvem egy közösség önkénteseivel sütögetni. Természetesen igent mondtam, mert ez is egy alkalom arra, hogy "megfertőzzem" őket a sütés örömével amellett, hogy hálával is tartozunk nekik az áldozatos munkájukért.

Ez a kis csapat szorgalmasan látogatja Budapest XIII. kerületében a Nyírő Gyula Kórház krónikus osztályán fekvő betegeket és több idősotthon lakóit. Beszélgetéssel, versolvasással és olykor műsorral örvendeztetik meg a hálás közönséget. Nagyon nagy szükség van az ő munkájukra a mai rohanó világban. Hála érte, hogy ők tudják és vállalják is ezt a terhet, feladatot.
.
Tehát a mai nap arról szólt, hogy most nem másnak adnak "magukból", hanem egymásnak, egymásra figyelnek talán egy kicsit jobban. Ennek lehettem én is a részese azzal, hogy ajándékot készítettünk egymásnak (mécsestartót) és együtt csináltuk meg az ebédet. Itt lép be a történetbe a Mamma d'Oro Konyhaműhely, vagyis a sütögetés. Mivel az időnk korlátozott volt - ajándékkészítés, beszélgetés, sütés -, így azt találtam ki, hogy hot-dogot készítsünk ebédre.

Nagyon jó választás volt, igazán lelkesen vett részt az egész társaság a munkálatokban. Jó volt látni, ahogyan mérték a hozzávalókat, dagasztották a tésztát, majd nyújtották és formázták a hot-dog rudakat. Igazán megható pillanat volt, amikor megkóstolták a saját maguk által "alkotott" étket.

A "megfertőzés-hadművelet" sikeresen zárult, hiszen volt aki azzal indult haza, hogy bizony ő este elkészíti a családjának is, mert erről ők sem maradhatnak le. (Számításaim szerint náluk is elkészül lassan a vacsorára szánt hot-dog, remélem sikere lesz.)

Jó volt, hogy ott lehettem velük és adhattam nekik egy kis ajándékot (kicsit képletesen ugyan): "SÜTNI MINDENKI TUD!", mert volt aki eddig nem tudta ezt magáról!

KENYÉR AJÁNDÉKBA

Szerintetek kenyeret lehet adni ajándékba?

Ugye az első gondolatod az volt, "miért adnék én kenyeret ajándékba bárkinek is?".

Persze, mert biztosan az a finom, ízletes, kifogástalan bélzetű bolti kenyér jutott eszedbe, amit bárki megvehet. Hát persze, azt én sem adnám ajándékba senkinek... De mi a helyzet egy saját készítésű kenyérrel, frissen a sütőből még forrón? Na, az már ajándék a javából! Érezni az illatát, hallani ahogy "beszélget"...

Nagyon sok kenyeret sütöttem már, de még mindig elvarázsol az alapanyagok életre kelése: amikor megdagasztom a tésztát, ahogy megkel, ahogy sül és amikor a sütőből kivéve a kezembe veszem az elkészült kenyeret.

Van, amikor kifejezetten azért sütök kenyeret, hogy ajándékba adjam. A legutóbb, körülbelül két hete, egy kedves ismerősnek sütöttem egy rozskenyeret sok-sok maggal, megköszönve így a videofilmünk elkészítésében való segítségét. Nagyon örült a kenyérnek, alig várta, hogy hazaérjen és megkóstolhassa. Jött is az SMS nem sokkal később: "Szia Zsuzsi, nagyon szépen köszönöm a kenyeret, isteni finom!!!". És ilyenkor érzed, hogy a munkába fektetett minden egyes perc megérte... :)

Saját készítésű kenyeret ajándékba adni nagyon jó dolog! Biztosan sokkal nagyobb örömet lehet vele okozni, mint egy desszerttel, üveg borral., hiszen a kenyérben benne van a kezed munkája és minden szereteted.

BIZTATLAK TÉGED IS, HOGY SÜSS KENYERET AJÁNDÉKBA! Hidd el szívet melengető érzés lesz a hála érte. :)

A fekete banán története

"Mintha le lenne takarva az ajtóüveg belülről és az ablakon is be vannak csukva a zsalugáterek, pedig még világos van kint. Lakik itt egyáltalán valaki...vagy rossz címre hozott a taxi..? Végülis nem is lenne csoda ha ilyen kavarodás történt volna, ezekkel a kacifántos szám-betű kombinációkkal, amiket itt irányítószámként használnak, őrület!" - ilyen gondolatok kavarogtak, vagyis mit kavarogtak, kétségbeesetten cikáztak a fejemben, ahogy egyre közelebb értem a bejárati ajtóhoz. Sebaj, becsöngetek ha már itt vagyok, aztán meglátjuk, egy életem egy halálom.

Lépteket hallok odabentről, huuuuuh micsoda megkönnyebbülés! Nyílik az ajtó, és nem ül ki megdöbbenés a nő arcára, amikor meglát, tehát tényleg jó helyen járok, szuper! :)

A gyors bemutatkozás után két dolog derül ki. Az egyik, hogy annak ellenére, hogy vasárnap késő délután van, még nyitva vannak a boltok - ehhez egy olasz kisvárosból érkezve nincs ám hozzászokva az ember, micsoda kellemes meglepetés! Így nem fogok éhen halni, na nem mintha a véletlenre bíztam volna a dolgot és ne lenne elemózsia is a bőröndben; a rozskenyeret már említettem, de mivel reggel valami édes kell, hogy észhez térjek, be lett suvasztva egy-két fahéjas tulipán is a ruhák közé. Csak biztos, ami biztos alapon. A másik dolog amire fény derült, hogy vacsorára vendégeket várnak a háziak. Ez igazából nem nagyon érintene engem, de az már igen, hogy meghívtak, csatlakozzak hozzájuk nyugodtan, ha van kedvem. Naná, nagyon szívesen! 

Tehát cipő visszahúz, kabát visszavesz és futás vásárolni, hogy vacsorára visszaérjek. Nem telt bele sok, és már egy kis zöldségárusnál válogattam a portékat - mert ugye zöldség-gyümölcs nélkül élet nincs! -, amikor megakadt a szemem az egyik ládában egy pár megfeketedett banánon. El is könyveltem magamban a dolgot, hogy vasárnap is van meg este is, tehát ez már biztos rájuk romlott, de attól azért elpakolhatták volna, nem túl jó reklám az ilyen... De ezen most nem volt sok idő elmélkedni, összeválogattam az áhított "zöldeket", aztán mentem tovább a boltba még pár szintén esszenciális dologért, mint a teavaj - ami nélkül szintén nem lehet létezni! - és egy üveg bor, hogy valamivel hozzájáruljak a vacsorához. Ez utóbbiból legnagyobb meglepetésemre és örömömre, találtam magyar honból származót, egy üveg fehér nedűt egyenesen a Sauska Pincészetből! 

Mire hazaértem, már megérkeztek az említett barátok, az étel tálalásra, a bor pedig kitöltésre kész volt, így kezdődhetett a vacsora. Ínycsiklandó illatú és igazán étvágygerjesztő kinézetű volt a tányéron előttem levő étel, alig vártam, hogy megkóstoljam, de hopp-hopp várjunk csak, van itt valami lapos és kerek, amit nem ismerek fel! Úgy néz ki, mint egy banán felszeletelve...Nem is rejtem véka alá tudásom hiányát és a kíváncsiságomat, és rákérdezek, hogy "Ez a kerek micsoda?". És erre a válasz: "Hát ez Tostones". De mivel a szememben továbbra sem csillan a megvilágosodás legkisebb szikrája sem, így még hozzáteszik "Tudod megsütve a plantain, ami úgy néz ki, mint egy banán, csak fekete" Aha, fekete színű banán...akkor a korábban általam romlott banánnak vélt egyed a zöldségesnél, igazából mégsem rossz reklám volt az üzletnek, hanem egy szépen beérett plantain.... Hát ezen magamban nagyon jót nevettem - saját magamon! :) 

A plantain magyarul annyit tesz, 'főzőbanán' - legalább nem lőttem teljesen mellé -, az ízé és az állaga pedig a krumplihoz hasonlítható kicsit. Gyakran készítik így szeletelve, kisütve és aztán sóval megszórva Puerto Rico-ban. Jajj igen, mert majd elfelejtettem! Időközben kiderült, a család akihez beköltözem félig Puerto Rico-i, félig mexikói és csak nemrég költöztek Londonba Amerikából. 

Tehát két dolgot tanultam így első londoni estémen: ne ítélj kinézet alapján - egy "romlott banán" tud nagyon is finom lenni! -, és London tényleg igen-igen sokszínű, etnikai és gasztronómiai szempontból egyaránt. Azt hiszem, ígéretes kezdés, nemde...? :)

Hát csoda, hogy romlott banánnak néztem?

Ha egyszer elkezded enni, véged van...tényleg abbahagyhatatlan

Otthon, édes angol otthon

"Hát a buszon nagyon hideg van, remélem azért kint nincs ennyire... Baleset van előttünk, de hát nem is csoda, hisz rossz oldalon közlekednek! Eddig egyetlen angol kinézetű dolgozó embert sem láttam, csak afroamerikait és indiait".

A reptérről a városba tartó buszon csücsültem éppen, amikor magyar szó ütötte meg a fülemet. Nem akartam hallgatózni - na jó, kicsit igen -, de nem lehetett nem hallani, ahogy az úriember a fent idézett módon hírt adott az otthon maradottaknak . Bár még csak egy órája sem tartózkodott brit földön, ezzel a három mondattal elég jó képet festett az angol fővárosról, időjárását, közlekedését - én ezen nagyon jót nevettem! - és dolgozói társadalmának összetételét illetően.

Én mindeközben lázasan figyeltem a megállókra, és egyre jobban izgultam, hogy a manóban fogok elboldogulni a magammal cipelt több mint 60 kilóval - 2 hónap, az 2 hónap, nemde!? -, ha egyszer leszállok a buszról. Egyetlen és legjobb megoldásnak az tűnt, ha taxiba szállok, megmenekítve így magamat, és főleg a közelemben tartózkodó férfi egyedeket a két súlyos bőrönd cipelésétől... Szuper, tehát célállomás felírva, utazási eszköz kiválasztva, már csak ki kell vitelezni.

A filmekben mindig olyan jópofának tűnik, ahogy az emberek leintik a taxikat csak úgy útközben. Na most ez életben azért nem ment ilyen zökkenőmentesen; egyrészt az említett két súlyos útitársam miatt, másrészt mert rossz irányba tekintgettem taxi ügyben. Én balról vártam őket, de ezek egyre csak jobbról jöttek... Ugye-ugye, megmondta a bácsi már a buszon, hogy itt rossz oldalon közlekednek!

Végül sikerült leintenem egy autót (hurrrrrá!), és hál' Istennek a vezetője is elég jókötésű volt, így nem kapott sérvet a két bőröndtől; bár utána érdeklődött, hogy téglát pakoltam-e bele. Nem, bár azon kívül valószínűleg minden mást...az otthoni rozskenyértől kezdve az ékszertartón át a házi mama-lekvárig (mert enélkül ugye sehova...!) mindent. 

Teltek a percek, a tízpercek, a taxióra pedig egyre csak pörgött, de végül szerencsésen megérkeztünk és leparkoltunk újdonsült otthonom elé...

Nyitom hát az ajtót, és induljon a kaland ebben a "hideg-fordítva közlekedős-etnikailag sokszínű" világban! :)

Ami utazáskor elengedhetetlen

Hát ilyen egy igazi angol taxi belülről :)

Beköltözésre fel! ;)